●
●
●
Hírek
Moldvai csángó táncház a Székelyföld Napokon
Moldvai csángó táncházzal várjuk az érdeklődőket 2012. május 21-én, hétfőn 17 órától a Városi Művelődési Ház Hunyadi László kamaratermében.
feltöltve: 2012. május 17., csütörtök
XXVI. HMKK-fotótábor: Homoródalmás tavasszal
A tavaly októberi homoródalmási fotótábor után a fotográfusok és az őket vendégül látó helyi szervezők úgy döntöttek, érdemes lesz az almási életet más évszakban is lencsevégre kapni.
2012. május 20–27. között ezért újabb fotótábort rendeznek Homoródalmáson, kiteljesítve az ősz végi–tél eleji állapotában megörökített faluképet, egy május végi, pünkösd előtti fotóanyaggal. A táborba érkező fotográfusok részt vesznek a csíksomlyói búcsúban is, pünkösd vasárnapján pedig a különleges bágyi népszokást, a tüzeskerék-eregetést örökítik meg.
A táborban részt vevő fotográfusok: Ádám Gyula (Csíkszereda), a tábor művészeti vezetője, Arany Ferenc (Nagyszeben), Bálint Zsigmond (Marosvásárhely), Both Gyula (Marosvásárhely), Erdély B. Előd (Székelyudvarhely), Haris László (Budapest), Katkó Tamás (Budapest), Kovács László Attila (Sepsiszentgyörgy), Márton Ildikó (Csíkszereda), Miklós Csongor (Csíkmadaras).
A rendezvény a III. Székelyföld Napok része.
Szervezők: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ, társszervező és házigazda a Homoródalmási Polgármesteri Hivatal.
feltöltve: 2012. május 16., szerda
VII. Erdélyi Táncházzenészek Találkozója
A Gyimesközéplokon, Borospatakán május 17–20. között megszervezett találkozó programja előadásokat, kerekasztal-beszélgetést, koncertet és táncházat ígér.
A találkozó a III. Székelyföld Napok programjának része. Május 18-án a zenészeknek és családjaiknak szánt programok keretében előadást tart Mihály Pál és dr. Könczei Csongor. Május 19-én nyílt nap lesz, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A nyílt napon 11 órától Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő Mezőségi jaj nóták címmel tart előadást, délután 17 órától pedig Könczei Árpád a zenész-táncos összefüggések témakörébe kalauzolja a résztvevőket. A nap végén az Üsztürü együttes koncertjét hallgathatják meg az odaérkezők, amit táncház követ.
Szervező: Gyimesi Skanzen és Panzió, Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ
További információért forduljanak bizalommal Molnár Szabolcs szervezőhöz: 0040-744-505022 begin_of_the_skype_highlighting 0040-744-505022 end_of_the_skype_highlighting
www.skanzen.ro
feltöltve: 2012. május 15., kedd
Csík körzeti kisiskolások mesemondó versenye
Május 4-én volt a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskolában az évente megszervezett Benedek Elek — Mesék útján, csodák földjén mesemondó versenyt a csíki körzet I–IV. osztályos tanulói számára.
A versenyzőknek egy-egy Benedek Elek-mesét vagy magyar népmesét kellett elmondaniuk, amelynek időtartama nem haladhatja meg a három percet.
Az I–II. osztályos diákok közül Sándor Mónika, csíkmadarasi kisdiák nyerte a vetélkedőt, a III–IV. osztályos versenyzők közül pedig a csíkszentmiklósi Bakó Mónika és a csíkmadarasi Péter Alexandra hozták el az első díjakat.
Az első helyezettek résztvesznek az országos mesemondó versenyen Sepsiszentgyörgyön, amelyet a Napsugár szerkesztősége és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervez 2012 novemberében.
A Marosvásárhelyi Rádió gyermekműsora sorozatban közvetít néhányat a legjobb mesékből, május 13-ától kezdődően. Bakó Mónika (Csíkszentmiklós), Péter Alexandra (Csíkmadaras), Farkas Hilda (Csíkszentdomokos) és Geréd Ádám (Csíkmadaras) meséjét hallgathatjuk meg.
A versenyt a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola tanítói szervezték.
Társszervező: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ, Tiszta Forrásból Alapítvány
feltöltve: 2012. május 10., csütörtök


